Ahol a Balatonból csordogáló Sióhoz hirtelen társul szegődik északról a Sárvíz, de mégsem ömlik bele, hanem egy vármegye hosszán két-három kilométernyi távolságban mellette ballag, szinte kar karban, kacérkodón át-átkacsintva, mint az andalgó szerelmesek, - én ott vagyok honn, az az én világom. A két folyónak egy ágya van, hatalmas, termékeny, széles, mondhatnám családi kettős ágya. Kétoldalt enyhe lankák és szelíd dombok díszével, melynek látképe, mintha festve volna, ugyancsak egy békés, derűs otthon falára. Fent Sárrét, lent Sárköz- ahol majdnem minden falu neve Sár-ral kezdődik, - ez az én vidékem. Hátam mögött, de csak karnyujtásnyira az édes Völgységgel, ahol „az ifjúság, képét öltözve magára, ábrándozvabolyong” - bolyongott egy életen át Vörösmarty lelke, „hordva szelíd kötelét az elomló szőkehajaknak”. Ha kenderföldjeink sárréti talajon terültek, óljaink, a házmögötti dombon már a Völgységben feküdtek.
Szerénytelenség lehet szülőföldnek ennyit fogni, mert Sárbogárd például fent van Fejér megyében, Sárpilis pedig Tolnának is az alján. De boldogan vállalom az egészet. Szülőföldemmel úgy vagyok, mint a szegény király az országával. Magántulajdona nincs benne egy talpalatnyi sem, de gondra és tetszelgésre mindenestül az övé. A sors már születésem helyével arra figyelmeztet, hogy megosszam magamat és szeretetemet. A hivatalos okmányok szerint Sárszentlőrincen születtem....