KOR-DONKA

2007. február 2. minden bizonnyal bevonul a magyar történelembe. Hangzatos szalagcímek hozták ugyanis a hírt, hogy leomlott a kordon, szájer nyelven a „vasfüggöny”. Örvendetes hír lenne mondjuk úgy ’89 szeptemberében. Mert akkor tényleg az egész magyar társadalom közmegegyezéssel bontotta le, magában is azt a fémtechnikai (á la Orbán) építményt, mely egyben szimbolizálta is a több évtizedes rendszert. Mi magyarok, akkor nyitottunk egy tiszta oldalt történelmük viharos könyvében, hogy esélyt és lehetőséget adjunk magunknak a demokratikus építkezésre, fejlődésre.

De úgy látszik, hogy a Fidesz legszívesebben kitépné az azóta betelt oldalakat, és visszatérne ’89-hez. Lenullázná a harmadik köztársaság időkerekét. Hiszen azóta oly sok rossz történt az országgal, többek között elvesztettek két parlamenti választást, és újra meg újra ráront a nemzetére a baloldal stb, hogy ezt már csak így lehetne kijavítani. A lényeg, hogy bármi áron elzavarják ezt a posztkommunista, bal-liberális nemzetrontó bagázst, mely tulajdonképpen nem is a nemzet része, mert a nemzet mi vagyunk (értsd: Fidesz) az új többség, és ez az új többség meg is mutatta, hogy mennyire fogékony az Orbáni szóra, tettre, voltak is pár százan. Számukra nem létezik más politika. De úgy látszik ez már beléjük ivódott, mert elég csak megnézni a mi Zolinkat, hogyan magyarázza meg polgármesteri vereségének az okait: „Azt csinálták itt is, mint az országban. Kommunista módszerekkel felzaklatták a falut, és szerencsétlen zombit csináltak az emberekből.”(Bogárd és Vidéke 2006.12.07.)

Ezért bontottak oly lelkesen, jogellenesen, köztük a mi képviselőnk is, Lengyel Zoltán, habár  ő már Sáregresen is megmondta a frankót:. „Ő sáregresi lakos, az is akar maradni, önszántából  nem megy ki a házából.” Szóval ez a polgári kordonkodás, nem új keletű.

De legalább jó volt látni, hogy munkáskesztyűt viseltek a képviselőink.